Joe.
Joe Jonas.
Itt van.
Életnagyságban.
Nem hiszem el.
Egyszerűen nem tudom elhinni.
Az alatt az egy másodperc alatt, amíg ezt átgondoltam, írtózatos erejű ováció tört ki a tömegben, mögöttem lányok sírtak és sikítottak, fiúk "yes"-eztek, én pedig, Emesével együtt, hisztérikusan csatlakoztam az őrjöngéshez.
A koncertfilmben ez teljesen más volt. Persze, ott is lehetetett hallani a sikítást, de az valahogy olyan volt, mintha a tesókkal együtt fent lennék a színpadon. Ez teljesen más volt - itt nagyon is a tömeghez tartoztam. De ez nem zavart, ez az élmény bármilyen koncertfilmnél jobb. Hidd el nekem.
Körülbelül kettő másodperc volt, amíg ezt a sok infót végiggondoltam. Joe még csak fel sem tudta emelni a kezében lévő mikrofont. Először mosolyogva, büszkén végignézett a tömegen.
Teljesen más volt persze, mint a koncertfilmben, mert már le van vágva a haja, most így néz ki:
Szóval Joesph felnőtt...
Felcsendültek a Play My Music ismerős kezdő taktusai. Kicsit meglepett, hogy ezzel a Camp Rock-os számmal kezdenek, de végül is nem bántam, mert imádom.
Körülbelül öt másodperc múlva, miután Joe felbukkant és én végigrágtam magam ezen a csomó mindenen, egy másik alak is megjelent balra attól a helytől, ahonnan Joe jött ki - Nick.
Hisztérikusan felsikoltottunk én és körülbelül másik ötezer lány. Emese hangosan felnevetett, én pedig felzokogtam. Komolyan mondom. Szerintem így jött ki rajtam a feszkó vagy nem tudom.
Nick vállán szokásához híven gitár lógott.
Amikor Joe elkezdett énekelni, megjelent Kevin a jobb oldalon. Most Emese járt úgy, mint én, de én nem nevettem ki őt, hiszen Kevint is nagyon szeretem, tehát ugyanúgy ujjongtam neki, akárcsak Joe-nak. Addig, amíg Nick nem jött ki, nem tudtam levenni Joe-ról a szemem, most viszont már csak Nick-et láttam, ahogy gyorsan pengeti a basszusgitárt.
Kevinnél egy akusztikus, hagyományos barna gitár volt. Tehát, Joe elkezdte énekelni a dal első sorait:
- Let's turn on the radio, as loud as it can go, 'wanna dance until my feet can't feel the ground...
Emesével együtt csatlakoztunk a tömeghez, hogy együtt énekeljük el imádottjainkkal a dalt. Amikor Nick része következett, én megint felsikoltottam, és kábé úgy, sikítva énekeltem a dalt Vele együtt. Láttam azonban a kivetítőn Nick háta mögött, hogy - bár még szinte el sem kezdődött a koncert - Joe nem bír magával; a magával hozott ásványvizes palackot egyenesen ráöntötte a főszinpad első sorában helyet foglalók fejére, akik ennek inkább örültek, mint bosszankodtak rajta.
Végigénekeltük a dalt. Végtelenül boldogok voltunk - az sem szegte a kedvünket, hogy egyelőre a fiúkák még nem jöttek ki a kifutóra. Majd kijönnek... És mi itt állunk a színpad első sorában középen. Képtelenség, hogy ne vegyenek észre.
Amikor befejeződött a szám, a drágák óriási tapsot kaptak. Joe mosolyogva, parádésan meghajolt, mire körülbelül mindenki felnevetett. Nick elnézően mosolyogva nézte fiatalabb bátyját, adott egy pacsit Kevinnek, és kezdődhetett is a következő szám, ami a Hold On volt. Ez a szám ugye olyan, hogy rögtön el kellett kezdenie Joe-nak énekelni, és mi együtt énekeltük velük.
Amikor vége lett ennek a számnak is, kimentek hátul, nyilván átöltözni, mert két perc múlva másik ruhában jöttek ki (szegények, biztos szétsiették magukat). Ezúttal elénekelték nekünk a Falling Slowly-t, amit a tömeg boldog csenddel (már amennyire lehet csend egy koncin) fogadott, és meghatottan nézték a fiúkat, akik letelepedtek a lépcsőkre, és ott énekelték a dalt.
- Falling slowly, eyes that know me, and I can't go back - énekelte Nick lassan, behunyt szemmel, de úgy, mintha nem lenne tisztában azzal, mennyire is tökéletes és hogy én mennyire szeretem őt. Könnyezve néztem, és rájöttem, hogy én egyszerűen szerelmes vagyok Nick Jonas-ba. Nincs mese, ez van. Beleszerettem. És nem most, nehogy azt hidd. Ez már régóta bekövetkezett, csak most vettem észre. Most, amikor már késő volt leállítani magamat. I missed it.
A szomorú szám befejeződött, és az elvározsolt tömeg tapsolni kezdett. Ekkor Kevin felugrott és...
Felcsendült a BB Good című szám, ami hatalmas kedvencem nekem és Emesének is, mert rockos, pörgős és tökre jó, szóval ordítva fejeztük ki a tetszésünket.
Joe az első refrénnél nekifutott, és...
És elkezdett futni a kifutón.
Boldogan nevettem, ahogyan láttam, hogy a már felnőtt feje hogy kivirul attól, amit itt lát. Amerre futott, mindehol ordítás hangzott fel, hisztérikus sikoltozás. Joe térden csúszva érkezett meg a színpad végére.
Körülbelül másfél méter választott el Joe Jonas-tól, és ezt nem hagyhattam ki. Átnyúltam Emesén, aki szintén Joe elérésében mesterkedett, és elértem a srácot! Megragadtam a pulcsija ujját, de persze nem azért, hogy lefogjam, hanem csak hogy érezzek valamit, ami vele kapcsolatos.
Persze csodás élmény volt, attól függetlenül, hogy végül is nem érintkeztem közvetlenül vele.
Joe visszasprintelt a főszinpadra, és szinte már a mikrofonba ordítva fejezte a számot.
Taps. Taps. Taps. Hihetetlen volt, ez a szám kapta az eddigi legnagyobb ujjongást.
Miután elcsendesült a tömeg, sötétbe borult ez egész stadion. De ezt szó szerint értem - koromsötét volt, egyszerűen még az orrunkig sem láttunk el. Minden egyes fényforrást leoltottak az ormótlan teremben. Akiknek eszükbe jutott, hogy telefonnal világítsanak, hogy lássák, mi történik, nem mentek sokra; ezek a kis kapacitású készülékek nem tudtak nagy felületet bevilágítani, az meg senkinek sem jutott eszébe, hogy hozzon magával zseblámpát. Így hát maradt osztályrészünkként a kibírhatatlan várakozás.
Nemsokára felkapcsolódtak a fények - és nekem hatalmasat dobbant a szívem.
Ugyanis a fiúk egy méterre sem voltak tőlünk, itt ültek előttünk.
Nick ült középen, és amikor felcsendült a Turn Right, meg is értettem, miért. Az a szám az ő száma, ő énekli benne a legtöbbet, és ő énekel benne a legszebben.
És a következő pillanatot a mai napig nem értem meg, de időközben sokat gondolkodtam rajta, és van egy rövid elméletem... Hiszen Nick valószínűleg csak azért nézett egész szám alatt az én szemembe (!!!!!!!), hogy legyen egy biztos pont, ahova nézhet. Megpendítette a gitárját, belenézett a szemembe (hatalmas szívdobbanásom mellett az ugrott be az agyamba, hogy When You Look Me In The Eyes :D), és énekelni kezdte a gyönyörű dalt. Én végig tartottam vele a szemkonktantust, bár sokszor elhomályosult a tekintetem a meghatottságtól és a boldogságtól. Fogalmam sem volt, hogy Emese hogy érez most, de most csak egy ember volt a világon, és ez Nick Jonas volt.
- Pick up all your tears, throw 'em in your back seat, live without a second glance - énekelte, miközben szorosan tartotta fogságában a szememet, nekem meg majd' kiugrott a szívem a helyéről. - Somehow I'm to blame for this never-ending racetrack you call life.
- So turn right - folytatta Joe -, into my arms, turn right, you won't be alone, you might fall of this track sometimes. Hope to see you on the finish line.
Halkan énekelgettem a számot, közben Nick arcát néztem, és arra jutottam, hogy ő a leghelyesebb fiú az egész világon. A szemöldöke íve, a szája, az orra, a szeme, minden tökéletes, hogy a beslő tulajdonságairól ne is beszéljünk.
Amikor befejezték a számot, ismét örömujjongást hallatott a közönség. Nick még mindig a szemembe nézett, de egyszer csak elpirult. Nagyon aranyos volt. Bocsánatkérően rámmosolygott (mintha ezért bocsánatot kéne kérnie!), még egyszer rámnézett és elindult a testvérei után fel a színpadra.
Nekem még mindig elképesztően hevesen dobogott a szívem.
- Ez mi volt? - ordította nekem Emese fülig érő szájjal. Ezek szerint látta.
- Nem tudom - kiabáltam vissza boldogan -, de nagyon jó volt!
- Most én is boldog vagyok - kiabálta a fülembe a barátnőm, miközben a fiúk hangolták a gitárokat.
- Miért, téged meg Kevin nézett?
- Nem!
- Akkor jó, már azon voltam, szólok Danielle-nek - nevettem vidáman, és a szemem sarkából Nick-et figyeltem, aki még mindig furcsán pirosnak és zavartnak tűnt.
- Haha! Nem, engem Joe nézett! - jelentette be Emese.
Döbbenten meredtem rá.
- Mi!?
- Ahogy mondom - kiabálta fülig érő szájjal Emese.
- De hát... Te Kevint szereted!
- Tudom, de ha nincs ló, jó a szamár is!
Ja, hogy ez nála így megy... Hm.
A koncert így telt el, sikoltozással, sírással és azzal, hogy a fiúk néha odajöttek a kifutóra. De Nick már egyszer sem nézett a szemebe, pedig elhiheted, hogy kerestem a pillantását! De ő nem foglalkozott velem. Még a Little Bit Longer-t, a Poison Ivy-t, a That's Just The Way We Roll-t, a Video Girl-t, a Still In Love With You-t és a Love Is On It's Way-t énekelték, de sztárvendég nem volt. Mondjuk, ez nem is volt baj, én úgyis csakis Nick-kel foglalkoztam. Zárásképp a Burnin' Up volt betervezve, kissé felhősen boldogan énekeltem, hiszen vége ennek a számnak, és nem látom őt soha többet...
Amikor befejezték a számot - bocsánat, volt sztárvendég: Big Rob -, hatamas ováció és vastaps fogadta a fiúkat, akik mosolyogva meghajoltak.
Hát vége van.
Szomorúan néztem Emesére, aki hasonlóan nézett vissza rám. Nagyot sóhajtottam - még nem ért el véglegesen a letargia -, és hátranéztem. Az emberek szívesen maradtak volna, mert hát a fiúk nem mentek ki, hanem maradtak a színpadon, és segítettek pakolni, csak tudnám, hogy miért... Tehát, az emberek szívük szerint maradtak volna, de nem maradhattak, mert az őrök kitessékeltek mindenkit. Kivéve... minket.
Furcsán néztünk össze a barinőmmel. Mintha ott sem lettünk volna, velünk nem foglalkozott egyik őr sem... És gondoltuk, magunktól meg nem megyünk ki, mert így legalább még nézhetjük Nick-éket.
Egy idő után már nem nagyon voltak emberek, csak mi bent, meg néhány statiszta és paparazzi, de utóbbikat az őrök hamar kipakolták, majd ők maguk is leléptek.
Kicsit meg voltam ijedve, hogy mi ez az egész, de nem nagyon izgatott a dolog, olyan happy voltam a fiúk látványától.
Emese azonban furán ráncolta a szemöldökét, gondolom, arra gondolt, hogy most már eléggé feltűnő a jelenlétünk, de a fiúk még csak ránk sem néztek.
Amikor vagy húsz perce ácsorogtunk ott néma csendben és figyeltük, ahogy Nick és Kevin gitározgatnak, Joe meg háttal áll nekünk, utóbbi egyszer csak felpattant, felénk fordult.
Emesével mindkettőnknek elakadt a lélegzete.
Joe felénk tartott, a kifutón jött.
Amikor a végére ért, angolul megszólalt:
- Sziasztok! Ne haragudjatok a kellemetlenségért.
A szomorú szám befejeződött, és az elvározsolt tömeg tapsolni kezdett. Ekkor Kevin felugrott és...
Felcsendült a BB Good című szám, ami hatalmas kedvencem nekem és Emesének is, mert rockos, pörgős és tökre jó, szóval ordítva fejeztük ki a tetszésünket.
Joe az első refrénnél nekifutott, és...
És elkezdett futni a kifutón.
Boldogan nevettem, ahogyan láttam, hogy a már felnőtt feje hogy kivirul attól, amit itt lát. Amerre futott, mindehol ordítás hangzott fel, hisztérikus sikoltozás. Joe térden csúszva érkezett meg a színpad végére.
Körülbelül másfél méter választott el Joe Jonas-tól, és ezt nem hagyhattam ki. Átnyúltam Emesén, aki szintén Joe elérésében mesterkedett, és elértem a srácot! Megragadtam a pulcsija ujját, de persze nem azért, hogy lefogjam, hanem csak hogy érezzek valamit, ami vele kapcsolatos.
Persze csodás élmény volt, attól függetlenül, hogy végül is nem érintkeztem közvetlenül vele.
Joe visszasprintelt a főszinpadra, és szinte már a mikrofonba ordítva fejezte a számot.
Taps. Taps. Taps. Hihetetlen volt, ez a szám kapta az eddigi legnagyobb ujjongást.
Miután elcsendesült a tömeg, sötétbe borult ez egész stadion. De ezt szó szerint értem - koromsötét volt, egyszerűen még az orrunkig sem láttunk el. Minden egyes fényforrást leoltottak az ormótlan teremben. Akiknek eszükbe jutott, hogy telefonnal világítsanak, hogy lássák, mi történik, nem mentek sokra; ezek a kis kapacitású készülékek nem tudtak nagy felületet bevilágítani, az meg senkinek sem jutott eszébe, hogy hozzon magával zseblámpát. Így hát maradt osztályrészünkként a kibírhatatlan várakozás.
Nemsokára felkapcsolódtak a fények - és nekem hatalmasat dobbant a szívem.
Ugyanis a fiúk egy méterre sem voltak tőlünk, itt ültek előttünk.
Nick ült középen, és amikor felcsendült a Turn Right, meg is értettem, miért. Az a szám az ő száma, ő énekli benne a legtöbbet, és ő énekel benne a legszebben.
És a következő pillanatot a mai napig nem értem meg, de időközben sokat gondolkodtam rajta, és van egy rövid elméletem... Hiszen Nick valószínűleg csak azért nézett egész szám alatt az én szemembe (!!!!!!!), hogy legyen egy biztos pont, ahova nézhet. Megpendítette a gitárját, belenézett a szemembe (hatalmas szívdobbanásom mellett az ugrott be az agyamba, hogy When You Look Me In The Eyes :D), és énekelni kezdte a gyönyörű dalt. Én végig tartottam vele a szemkonktantust, bár sokszor elhomályosult a tekintetem a meghatottságtól és a boldogságtól. Fogalmam sem volt, hogy Emese hogy érez most, de most csak egy ember volt a világon, és ez Nick Jonas volt.
- Pick up all your tears, throw 'em in your back seat, live without a second glance - énekelte, miközben szorosan tartotta fogságában a szememet, nekem meg majd' kiugrott a szívem a helyéről. - Somehow I'm to blame for this never-ending racetrack you call life.
- So turn right - folytatta Joe -, into my arms, turn right, you won't be alone, you might fall of this track sometimes. Hope to see you on the finish line.
Halkan énekelgettem a számot, közben Nick arcát néztem, és arra jutottam, hogy ő a leghelyesebb fiú az egész világon. A szemöldöke íve, a szája, az orra, a szeme, minden tökéletes, hogy a beslő tulajdonságairól ne is beszéljünk.
Amikor befejezték a számot, ismét örömujjongást hallatott a közönség. Nick még mindig a szemembe nézett, de egyszer csak elpirult. Nagyon aranyos volt. Bocsánatkérően rámmosolygott (mintha ezért bocsánatot kéne kérnie!), még egyszer rámnézett és elindult a testvérei után fel a színpadra.
Nekem még mindig elképesztően hevesen dobogott a szívem.
- Ez mi volt? - ordította nekem Emese fülig érő szájjal. Ezek szerint látta.
- Nem tudom - kiabáltam vissza boldogan -, de nagyon jó volt!
- Most én is boldog vagyok - kiabálta a fülembe a barátnőm, miközben a fiúk hangolták a gitárokat.
- Miért, téged meg Kevin nézett?
- Nem!
- Akkor jó, már azon voltam, szólok Danielle-nek - nevettem vidáman, és a szemem sarkából Nick-et figyeltem, aki még mindig furcsán pirosnak és zavartnak tűnt.
- Haha! Nem, engem Joe nézett! - jelentette be Emese.
Döbbenten meredtem rá.
- Mi!?
- Ahogy mondom - kiabálta fülig érő szájjal Emese.
- De hát... Te Kevint szereted!
- Tudom, de ha nincs ló, jó a szamár is!
Ja, hogy ez nála így megy... Hm.
A koncert így telt el, sikoltozással, sírással és azzal, hogy a fiúk néha odajöttek a kifutóra. De Nick már egyszer sem nézett a szemebe, pedig elhiheted, hogy kerestem a pillantását! De ő nem foglalkozott velem. Még a Little Bit Longer-t, a Poison Ivy-t, a That's Just The Way We Roll-t, a Video Girl-t, a Still In Love With You-t és a Love Is On It's Way-t énekelték, de sztárvendég nem volt. Mondjuk, ez nem is volt baj, én úgyis csakis Nick-kel foglalkoztam. Zárásképp a Burnin' Up volt betervezve, kissé felhősen boldogan énekeltem, hiszen vége ennek a számnak, és nem látom őt soha többet...
Amikor befejezték a számot - bocsánat, volt sztárvendég: Big Rob -, hatamas ováció és vastaps fogadta a fiúkat, akik mosolyogva meghajoltak.
Hát vége van.
Szomorúan néztem Emesére, aki hasonlóan nézett vissza rám. Nagyot sóhajtottam - még nem ért el véglegesen a letargia -, és hátranéztem. Az emberek szívesen maradtak volna, mert hát a fiúk nem mentek ki, hanem maradtak a színpadon, és segítettek pakolni, csak tudnám, hogy miért... Tehát, az emberek szívük szerint maradtak volna, de nem maradhattak, mert az őrök kitessékeltek mindenkit. Kivéve... minket.
Furcsán néztünk össze a barinőmmel. Mintha ott sem lettünk volna, velünk nem foglalkozott egyik őr sem... És gondoltuk, magunktól meg nem megyünk ki, mert így legalább még nézhetjük Nick-éket.
Egy idő után már nem nagyon voltak emberek, csak mi bent, meg néhány statiszta és paparazzi, de utóbbikat az őrök hamar kipakolták, majd ők maguk is leléptek.
Kicsit meg voltam ijedve, hogy mi ez az egész, de nem nagyon izgatott a dolog, olyan happy voltam a fiúk látványától.
Emese azonban furán ráncolta a szemöldökét, gondolom, arra gondolt, hogy most már eléggé feltűnő a jelenlétünk, de a fiúk még csak ránk sem néztek.
Amikor vagy húsz perce ácsorogtunk ott néma csendben és figyeltük, ahogy Nick és Kevin gitározgatnak, Joe meg háttal áll nekünk, utóbbi egyszer csak felpattant, felénk fordult.
Emesével mindkettőnknek elakadt a lélegzete.
Joe felénk tartott, a kifutón jött.
Amikor a végére ért, angolul megszólalt:
- Sziasztok! Ne haragudjatok a kellemetlenségért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése