12. fejezet: A koncert napján

"Egész éjjel hülyeségeket álmodtam, kezdve azzal, hogy mégsem lesz koncert, azon át, hogy bár volt koncert, mégsem engedtek be minket, plusz nem is értünk oda időben, egészen Sanyiig. Merthogy ő is rendesen benne volt a fejemben, mielőtt elaludtam, köszönet miatta Emesének, aki elalvás előtt rendesen belémsulykolta a lelkiismeret-furdalást.
Komolyan szívtelen lennék, ahogyan a barátnőm mondta? Én eddig nem vettem észre, de aztán ki tudja, az ember néha sokkal kritikusabb tud lenni önmagával, mint másokkal. Én mondjuk nem vagyok olyan, hogy másokban előbb veszem észre a hibát, mint magamban. Ott van az egyik osztálytársam, Csilla. Na, ő tipikus ilyen. De olyan szinten, hogy (most csak mondok egy alapszitut), ő ceruzával ír. Mondják neki, hogy ne írjon ceruzával. Erre azt feleli, nem baj, ő már csak azért is cerkával fog írni. Másnap áttér a tollra valamilyen sajátos megfontolásból, azonban egy emberke meg ceruzával ír. Erre leszedi a fejét, hogy hogy merészel ceruzával írni. Na igen. Ez Csilla. És én nem ilyen vagyok. Szerintem én észrevettem volna, ha szívtelen lennék Sándorral.
Végtére is, mi is a hiba a dologban? "Csak" annyi, hogy Sanyi érez valamit irántam, és én ezt semmibe veszem, nem foglalkozok vele, úgy csinálok, mintha minden oké lenne, csakhogy védjem a barátságunkat. Mert nekem igenis fontos ez a barátság. De vajon fontos-e annyira, hogy képes legyek ezért játszani egy ember érzéseivel - még ha speciel olyan állatról beszélünk is, mint Sanyi.
Reggel, amikor a nap már javában besütött a tágas ablakokon és Emese, körülötte üres chips-es zacskókkal, még az igazak álmát aludta, nekem hirtelen erővel visszatért a gyomromba a már-már jól ismert, izgatott érzés. Ezúttal még erősebb visítási kényszerrel társult, mint általában. Nem hiszem el, egyszerűen nem tudom elhinni, hogy JoBros koncert lesz ma, amire mi is hivatalosak vagyunk... Egy álmom vált valóra, és így, hogy még jócskán az életem elején állok, még így is biztosan elmondhatom, hogy ez a nap lesz életem nagy napja. Csupa nagybetűvel. Mondom, ÉLETEM NAGY NAPJA.
Mosolyogva, Sanyit (egyelőre) számozva az agyamból a jobb oldalamra fordultam, Emese felé. Halkan nevetve néztem cuki fejét, ahogy résnyire a szája (és a szeme is!) nyitva volt. Nagyon mélyen aludhatott; egyszer csak áhitattal elkezdte ezt rebegni:
- Kevin... Kevin...
Oké, nekem eddig tartott a tűrőképességem, be kellett fognom az orrom, nehogy hangosan felnevessek és ezáltal felébresszem Emesét, de így viszont horkantgattam, míg az ajtó felé futottam. Szerencsére a puha, vastag szőnyeg elnyelte lépteim zaját. Halkan kinyitottam az ajtót, kimentem majd becsuktam azt magam után, a folyosón meg kitört belőlem a nevetés.
Volt annyi lélekjelenlétem azonban, hogy kihoztam magammal a telómat és a fülesemet. Lecsekkoltam az időt - még csak reggel hét óra volt. Sóhajtva konstatáltam, hogy anyáék szobájának ajtaja zárva van, ezért, mivel már lusta voltam visszamenni a szobába és tartottam tőle, hogy visszatér a nevetőgörcs, ha meglátom Emesét, letelepedtem egy, a folyosón lévő fotelbe. Benyomtam az egész It's About Time albumot. Nálam nem sorrendben vannak a számok valamiért, így az első a One Day At a Time volt. Nagyon szeretem ezt a számot is, annyira megható... Halkan énekeltem - suttogtam - a refrént.
- "And I die, one day at a time, 'cause I just can't seem to get you off my mind, no matter how I try, try to kill the time, well I think that I'm just going crazy, one day at a time."
Úgy látszik, nagyon belefeledkeztem a dalolászásba, mert kinyílt anyuék ajtaja és apu dugta ki a fejét rajta. 
Gyorsan kirántottam a fülemből a fülhallgatót.
- Fanni, nem lehetne, hogy nem kukorékolnál itt a folyosón? Elhiszem, hogy izgatott vagy és szeretnéd bemelegíteni a hangszálaid az esti ordításra, de kérlek, ezt ne itt tedd, ahol valakik még aludnának - dörgölte meg álmosan a szemét.
Elmosolyodtam és vidáman megöleltem.
- Sorry, apu, kussban maradok - nevettem, és lenyomtam a szobánkba vezető ajtó kilincsét.
- Nem kussban, hanem csendben - javított ki rosszallóan apu.
- Hát persze - feleltem, de ezt már nem hallotta, mert bementem a szobámba.
Amikor megfordultam, csak annyit láttam, hogy Emese a szoba közepén áll - félig meztelenül.
- Áááááá - ordítottam és eltakartam a szemem.
- Áááááá - sikoltotta Emese is, és gyorsan eltakarta magát a takaróval.
Mikor feldolgoztam a sokkot, röhögve megdobtam a barinőmet egy párnával.
- Mi a jó francért meztelenkedsz?
- Mert mondjuk öltözök!?
- Jólvanna, de akkor miért nem zártad be az ajtót? Ott a kulcs - mutatattam az éjjeliszekrényre.
- Nem tudom, nem jutott eszembe, na - tiltakozott Emese, és a takarót maga előtt tartva besasszézott a fürdőszobába. Én jól kiröhögtem persze, mert szerencsétlen szörnyen zavarban volt.
- Nyugi, nem láttam semmit - nyugtatgattam.
- Biztos? - hallatszott tompán a fürdőből.
- Ha itt lennél, mondanám, hogy csináljuk meg a kisujj-esküt, de így elégedj meg azzal, hogy tuti - biztosítottam.
- Akkor jó! Amúgy hogyhogy kimentél?
Jobbnak láttam nem elmondani neki az igazságot, miszerint nem bírtam ki, hogy ne röhögjek rajta hangosan.
- Öhm... Megnéztem anyuékat - hárítottam gőzerővel.
Kinyílt a fürdőajtó.
- Ja, okés, csak meglepődtem, hogy hova tűntél, honey -mosolygott Emese kedvesen.
Szemöldökömet ráncolva néztem rá, miközben előbányásztam én is a váltásruhámat.
- Honey? - kérdeztem. - Még nem kell angolul beszélned, nyugi, édes.
Természetesen még legalább egyszer át fogunk öltözni a Jonas Brothers koncertig. Erre a gondolatra visítva, izgatottan felugrottam és megragadtam Emese karját. Barátságunk erejét fémjelezi, hogy Emese nem nézett full hülyének - ő is megfogta a karom és együtt ugrándoztunk vidáman egy ideig. Amikor abbahagytuk, úgy csináltunk, mintha mi sem történt volna.
- Tudom, hogy nem kellene még angolul beszélnem - magyarázta Emese a frigó besejét tanulmányoza -, de azért gyakorlok. Ki tudja: az első sorban leszünk. Téged meglát Nick, engem meg Kevin... Igaz, hogy Kevinnek felesége van, de mindegy... Na szóval, meglátnak minket és úgy gondolják, felvisznek szobára...
Szájtátva dobtam meg őt az egyik szív alakú párnával.
- Na, most miért? Azt ne mondd, hogy nem örülnél.
Zavartan elnevettem magam.
- Na szóval, akkor majd milyen jól jön, hogy gyakoroltam a honey kifejezést!
- Aaaaaa - mondtam bölcsen, mire mindketten elnevettük magunkat.
Emese diadalmas kiáltással kihúzott egy fél csokitorták a hűtőből. 
- De jó! - mondtam és lekísértem a barátnőmet evőeszközökért.
Mikor végeztünk a csokitortával, ittunk és fogat is mostunk, anyu bekopogott a szobába.
. Jó reggelt, csajok!
- Jó reggelt - köszönt vissza Emese mosolyogva.
- Inkább jó délutánt - fanyalogtam. - Anyu, ugye vágod, hogy már fél kilenc van!?
Anya csúfondárosan nézett rám.
- Igazad van, teljesen átaludtuk a napot...
Helyeslően bólinottam, Emese meg a komoly ábránzatom láttán elnevette magát.
- Amúgy - jutott eszembe valami -, ti mit fogtok csinálni ma? 
Anya mosolyogva vállat vont és elvette Emesétől a szennyes edényeket.
- Szokásos - simogatta meg az arcom. Kissé elvörösödtem; mégis itt van a legjobb barátnőm is! De aztán összeszedtem magam, hiszen anya mégis csak nagy áldozatot hozott ezért az útért apuval együtt, a minimum, hogy hagyom, hogy simogasson. - Lehet, hogy szétnézünk a városban. tévézünk... Na és persze aggódunk a lányunkért és a barátnőjéért, nehogy valami rosszhírű Jonas testvérek elrabolják őket, ha meglátják, mennyire szépek.
Azzal ránkkacsintott és kihátrált terhével együtt a szobából.
Emese nevetve nézte a csukott ajtót.
- Nagyon aranyos anyukád van.
Mosolyogva megvontam a vállam.
- Ja, most elég cuki volt.
Azzal rajtam volt a sor, hogy betrappoljak a fürdőbe felöltözni.
Délelőtt kimentünk a szállodából még jobban felfedezni a várost, mint tegnap. Megint vettünk fagyit; ezt amúgy én sikeresen magamra borítottam, Tekintélyes csokifolttal a mellem felső részén siettünk vissza; íme, a második átöltözés ma. És hogy teljes legyen a program, Emese is átöltözött (?). Amikor megkérdeztem tőle, miért, azt felelte, nem tudja, csak ehez volt kedve. Oooooké. :D
Délután háromra az izgatottság addigi legnagyobb fokára hágott."