6. fejezet: Minden unalmas

"Csak egy átlagos napunk volt ma, de azért nevettünk sokat.

Tegnap volt a szülinapom. Csak szólok. Nem, nem kell felköszönteni, meg semmi...
Szóval reggel, gondoltam eszek reggelire egy kis tortát. Aha. Meg ahogy azt én elképzeltem. Nem volt a hűtőben már egy szelet torta se, mert a hülye bátyám bezabálta.
- De jó - puffogtam -, hogy a saját tortámból alig ettem.
Szóval ilyen klasszul indult a napom. Egy élmény volt.
A suliban becuccoltam a padomba, és hallgattam Emesével együtt a többieket, ahogy hülyülnek. De most olyan uncsik voltak, meg fáradt is voltam, szóval nem figyeltem oda.
Amúgy első óránk rajz volt, amit egy kissé korosodó tanár tanít nekü nekünk. Van egy interaktív táblánk a teremben-tök jó. Csak az a baj, hogy a diákok folyton piszkálják. Így történt ma is...
A hülye Törcsi kiment a táblához, kicsit megpiszkálni azt, és amikor a tanár hátranézett, így szólt:
- Móni volt! - kissé túl gyorsan vágta rá.
- Nem is! - tiltakozott a nevezett és a fél osztály. :)
- De!- felelte Törcsi. Kezdte elvetni a sulykot...
- Fejezd be, te büdös bunkó! - rivallt Törcsire a... tanár. :D
Mi röhögve figyeltük a jelenetet, miközben az idős rajz -és biológiaszakos oktató leordította osztályársunk fejét. Vicces volt.
Törcsi motyogott valamit az orra alatt, mire a tanár úr tovább kiabált vele.
- Nem jársz be? Hála Istennek!
- Az csak a tanár úrnak lesz jó - kotyogott közbe Csilla. Csak tudnám, minek szólt bele... Mindenesetre legalább egy jó kis cirkusz volt kibontakozóban. Király volt.
Csilla tovább rajzolgatott, aztán egy idő után rájött, hogy túl messze van a sablon és nem látja rendesen.
- Tanár úr - kezdte -, elkérhetem azt a rajzot?
A tanár ránézett a rajzra, majd vissza Csillára.
- Minek, jó helyen van az ott.
Nos, igen, a tanárunk már kissé szenilis, de azért szeretjük. Naaaaaaaaagggyon szeretjük.
Amikor elfordult, Sanyiék ilyeneket kabáltak, hogy:
- Tanár úr, ihatok pálinkát?
Meg hasonlókat. Ezek nem normálisak. Engem viszont szeret ez a tanár, vagy nem tudom, de szó nélkül hagyta, hogy egy Happy Birthday feliratú rajzot firkáljak magamnak. Hát igen, protekciós vagyok...
A következő óránk nem ebben a teremben volt, mehettünk vándorolni. Gábor éppen lépett ki a kémialaborból, rám nézett, elmosolyodott és így szólt:
- Szia! Boldog szülinapot! -amikor felfogtam, hogy egyáltalán nekem beszél, már el is ment. Szegény, tiszta hülyének gondolhat engem.
- Tényleg, boldog szülinapot! - mondta Klemi. De kedves.
- Köszi.
Egy perc után Alina így szólt:
- Ma van a szülinapod? - döbbent le totálisan.
Pislogás nélkül meredtem rá.
- Azért elég szomorú, hogy a saját magamnak rajzolt, Happy Birthday-es graffity sem döbbentett rá erre...
Elnevettük magunkat.
Becsengettek, így becuccolhattunk végre a kémiaterembe. Nemsokára bemasírozott az imádott kémiatanárnőnk, Judit néni, akit tényleg nagyon szeretünk, mert:
1. Ritkán feleltet
2. Ritkán írat dolgozatot
3. Jó a humora
4. Igazságosan osztályoz
5. Egyben határozott is, tehát minannyian nagyon tiszteljük.
Elkezdtük az órát, mindenki unottan körmölt, amikor is Judit néni megszólalt:
- Jólvan, most ugorjunk egy kicsit vissza a kénre...
Bemutatott egy kísérletet, amelyben kéngázt fejlesztett. Közben magyarázott, főleg az előtte ülő Alinának.

- Hát, elvileg ezt a kísérletet nem szabadna megcsinálnom - magyarázta, miközben meggyúj-

totta a borszeszégőt és a kémcsövet a léng fölé helyezte, mire lassan elkezdett füstölögni a tar-

talma. - Méghozzá azért nem, mert a kéngáz kicsit mérgező, de nem baj...
Ha máson nem, ezen nevetnünk kellett, bár a szerencsétlen Alina kissé lesápadt.
- Viszont a kén és a cink reakcióját tényleg nem mutathatom be, mert e reakció során olyan 
gáz keletkezik, mint a záptojás szaga.
Fúj. Én személy szerint valóban nem voltam kíváncsi erre a kísérletre, de egyes idióták (khm,
Sanyi, Törcsi, Matyi) közölték, hogy márpedig ők látni - és érezni - akarják.
- Nem - rázta a fejét megingathatatlanul Judit néni. - Egyszer egy osztály annyira könyörgött,
hogy megcsináltam. Ne akarjátok tudni, hogy mi történt.
Természetesen tudni akartuk, így szerencsétlen kémiatanárnőnk ódzkodva előhozakodott a 
sztorival:
- Tehát, megcsináltam a kísérletet. Olyan bűz keletkezett, hogy ki kellett mennünk a terem-
ből. A bűz aztán elterjengett a tanáriig. Mondanom sem kell, a kolégáim nem dicsértek meg
a sikeres kísérletért...
Kitört belőlem a kuncogás, ahogy elképzeltem Judit nénit a kötekedő igazgató előtt állni, ahogy
utóbbi vörös fejjel, fuldokolva leordítja tanerőnk fejét. Judit néni most megcsóválta a fejét.
- Persze, így utólag vicces - tekintett rám, mire én rögtön csendben maradtam -, de abban a 
pillanatban még az is megfordult a fejemben, hogy esetleg elveszítem az állásomat.
Szegény Judit néni. Nem tudja ez az iskola, mit veszített volna, ha eme kiváló tanárnő elhagy-
ja a gimit.
Na mindegy, szóval összesítve ennyi volt az összes interesting dolog, ami ma történt. Sürgősen 
fel kéne találnom magam valamivel..."