"Szia! :)
Sokan nem értik, miért szeretem annyira a fiúkat... Én meg azt nem értem, ezen mit nem lehet érteni? Miért kell mindig a más ízlésébe, stílusába beleszólni? Olyan szép a világ így, hogy ennyire színes - miért baj az, hogy nem mindenki ugyanazt hallgatja, mondja, teszi vagy akár hordja...? Hihetetlen, hogy egyesek miken fel nem tudnak akadni.
Az, hogy én szeretem (mit szeretem... Nem tudok élni nélkülük!!!) a JoBros-t, egy olyan dolog, ami, és ez nem vicc, meghatározza az életemet. Szinte szünet nélkül Nick-ről álmodozok, amikor majd feleségül vesz (ez egészen biztosan meg fog történni - hiszen nincs nagy korkülönbség köztünk és én jól tudok angolul), és amikor az egész Jonas család ott lesz a kisgyerekünk születésén, akit Jerry-nek szeretnék majd nevezni. Mondjuk, Jerry Adam Paul Jonas. :D Vagy nem tudom, az már a jövő zenéje... (amúgy, ha lány lesz, akkor is a Jerry nevet kapja, és kész.)
Egyfolytában a zenéjüket hallgatom, a Youtube-on nézegetem a zenéiket, és ha olyan kedvemben vagyok, el-elsírom magam a szeretettől, amit irántuk érzek. Számomra ők hibátlanok, tökéletesek, hihetetlenül helyesek, okosak, tehetségesek és alapjáraton.... mondom, tökéletesek. Soha nem fogok átpártolni másik bandához, soha nem fogom megunni egy zenéjüket sem és soha nem fogom feladni az álmaimat, hogy egyszer igenis találkozok velük... Tudom, hogy ha reálisan nézem a dolgokat, erre kicsi az esély... De amíg csak élek, akarni fogom, mert ahol van akarat, ott van lehetőség arra, hogy valóra váljon az, amit szeretnénk.
Mert a remény hal meg utoljára. Vagy, ahogy Nicky-m mondaná: Dreams are reality waitin' to happen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése