2. fejezet: A fogadás

Nagyon fárasztó napom volt ma, elvégre hétfő van. Úgy érzem magam, mint egy gondosan, alaposan kicsavart szivacs, amire még rá is tapostak! Ilyen és ehhez hasonló magvas gondolataim voltak, miközben beléptem takaros házikónk küszöbén. Anyukámat egy hanyag "sziá"-val köszöntöttem, amit ő nem díjazott túlságosan, hallottam, ahogyan morog, de nem érdekelt. Ma kaptam meg Fanni új levelét, amit már két napja izgatottan várok. Muszáj volt gyorsan elolvasnom, ha nem akartam, hogy felrobbanjak a kíváncsiságtól. Nagyon szimpatikus nekem az a lány, ráadásul örülök, hogy Jonas Brothers rajongókkal levelezhetek.
Fanni levele ezúttal is úgy hatott rám, mint "alkoholistára a bor", ahogy a legjobb barátnőm mondaná.

"Szia! Tegnapelőtt azért nem tudtam írni, mert pénteken mi fogadtuk a gólyákat, akik most jöttek felvételizni. Hatalmas volt - de akkor kezdem az elejétől.
Szegény nyolcadikosoknak fél kettőre kellett volna jönniük a díszterembe, ahol eligazították őket. Persze, az aggódó anyukák sokkal hamarabb elküldték őket, aminek következtében rengeteget kellett ott ülniük, mert körülbelül negyed háromkor kezdődött az egész fogadás.
Amikor kijöttek a "kicsik" a díszteremből, az igazgatónő csatlakozott hozzájuk, és eltűntek a kémiateremben, ahol képességfelmérő teszteket töltöttek ki.
Mi, az osztályunk negyedrésze, ottmaradtunk a folyosó sarkán felállított ülőgarnitúrán és dumáltunk.
Akik ott voltak: Sanyi (nagy csajozógép, de jó a humora - a probléma csak az, hogy folyton rám van állva), Matyi (fullcapes csávó, a haverjával, Mátéval rengeteg közös képük van kint Facebook-on), Törcsi (alias Máté, Matyi barátja), a Nagy-ikrek, Zsófi és Klemi, Tomi, aki folyton a csaját, Krisztit hiányolja, valamint én.
- Nekem csak a csizmáddal van bajom - magyarázta éppen Tomi, amikor kijöttek a kicsik a teremből. A mustársárga bakancsomat (igen, bakancs, és nem csizma! Ezen éppen úgy ki tudok akadni, mint a JB-n) szidta, amit tízezerért vettem a plázában, és nekem igenis tetszik. - Nagyon ronda.
- Te vagy a ronda! - vágtam rá reflexből, mire a többiek felröhögtek.
- Te sem vagy szebb - kontrázott rögtön a gyerek, mire én is elröhögtem magam a többiekkel együtt.
Ekkor jött ki a kémialaborból az egyik ovis legjobb barátom, Eszti, és lezuttyant mellém a kanapéra. Rögtön utána odasomfordált Bence is, aki elég gáz (minden lányra rászáll, Sanyi 2, de Sanyi legalább igényes), és láthatóan Esztit akarta behálózni. Az utóbbi egyébként gondterhelten meredt rám. Nekem leesett a tantusz és leoltottam Bencét:
- El lehet innen húzni, Bence!
Ő vette a célzást és lelépett. Nem, nem ijedtem meg attól, hogy megsértődik esetleg, már rágen megszokta, hogy milyen bunkó vagyok vele.
Később, amikor már végeztek a nyolcadikosok, mi beültünk a földszinti terembe, körbe rendeztük a székeket, leültünk és vártuk a megszeppent kis gólyákat. Erről még tudni kell, hogy őket két csoportba rendeztük, magunkat is, és egy idő után a másik csoport jött át hozzánk, így mindenki találkozott mindenkivel.
- Sziasztok - köszöntötte Sanyi a belépő leendő kilencedikeseket. - Alapból a kilencedikeseknek kellene titeket fogadniuk, de ez most nem jött össze, ne kérdezzétek, hogy miért.
A srác szeme, miközben beszélt, fürgén cikázott a kicsik között, pontosabban a női neműek környékén. Az égnek emeltem a szemem, sejtettem, hogy nagy vadászat következik.
Mindenkivel papírt és tollat vetettek elő a többiek, és egy tesztet töltettek velük ki, ami kb. így nézett ki:

1. Mi a Jakab gimi hivatalos neve?
a., Jakab gimi
b., Jakab kolesz
c., Jakab János Gimnázium és Kollégium

2., Mi lesz vacsorára?
a., krumpli
b., a
c., b

Szóval ilyen és ehhez hasonló kérdések voltak ebben az igen komplikált "tesztben", amit, mondanom sem kell, Matyi és Törcsi talált ki.
- És most - emelkedett szólásra ismét Sanyi - álljatok fel! Meg kell tanulnotok a gimi tapsát. Tudni kell, hogy egy jakabos nem tapsikol összevissza. Figyeljetek és csináljátok utánam!
Azzal kettő gyors, határozott tapsot sütött el, a nyolcadikosok pedig könnyedén utánozták.
Ez csak egy beugratós dolog volt, most jött a neheze:
- És most jöjjön a Jakab gimi dala!
Ez mellesleg Sanyika saját költésű, igen csökkent dala, amit az egyébként nem olyan rossz hangjával előadott a kicsiknek.
Ezután játék következett: szólánc, de nem olyan egyszerű ám, hanem olyan, ami így nézett ki: "Gergő vagyok és cápa szeretnék lenni. Isti vagyok és csörgőkígyó szeretnék lenni. Dani vagyok és sas szeretnék lenni..."
Odaértünk hozzám, rögtön közölték a többiek, hogy "Fanni és görény szeretne lenni!". Röhögve ráztam a fejem, miközben lelöktem az eddig az ölemben tehénkedő Sanyit.
- Fanni vagyok és nem szeretnék állat lenni! Van itt az éppen elég - néztem körbe a teremben, mire nagy röhögésben törtek ki.
Időközben elérkeztünk Ronihoz, akinek hiányzik az egyik első foga, mert kirúgták labdával.
- Pali vagyok - jutott eszébe - és madár szeretnék lenni!
Ezen annyira nevettem, hogy ráestem a még földön fetrengő Sanyikára. Aúú. Fájhatott neki.
Törcsi közölte, hogy "Máté vagyok és csődör szeretnék lenni", szóval voltak ott már rendesen állatnevek.
Körülbelül így telt a gólyák fogadása, plusz székfoglaló, Amerikából jöttem... Rengeteget nevettem. :)"



Mit ne mondjak, jó érzés volt elolvasni Fanni vicces levelét, amikor nekem tök uncsi napom volt. De ez a kis történet feldobta!